
Ki vagyok és mit csinálok?
Majdnem tíz év médiasales után váltottam a sokkal emberibb kkv-területre: keresőmarketing területen helyezkedtem el, majd freelancerként több cégnek is dolgoztam, ahol már felelősséget vállalhattam komplett site-átalakításokért, új oldalak kialakításáért, mint koordinátor, illetve full online marketinget is tervezhettem. Jelenleg egy építőipari vállalkozás online marketing csapatát és call centerét vezetem; mindkét feladat a szívem egy-egy csücske. A harmadik csücsök a másfél éves foxterrieremé :)
A tematikához kapcsolódva: amióta az eszemet tudom, infomán geekcsaj :) Az első gépem úgy szereztem, hogy tizenegy évesen a kísérleti matek-számtech-sakk tagozaton én voltam a suliban a legjobb “programozó”, így kaptam egy évre egy Atarit – persze annyi idősen még bőven nem tudtam kihasználni :) Saját gépem viszont sokáig nem volt, a Sam & Max-et a tinikori barátom gépén toltam végig jónéhányszor :) Azok körébe tartozom, akik képesek voltak hajnali kettőig bennmaradni a munkahelyen a hőskorban, mert ott volt net… Nem tudom, kinek volt meg 2001-ben a Nokia Game (Európára kiterjedő többhetes online játéksorozat), én a sajtótájékoztatóján azonnal beleszerettem ebbe az akkor még szokatlan és úttörő közösségi _izébe_, és nem sokkal csúsztam le az akkor áhított nyereménytelefonról – azt is csak azért, mert többet kommunikáltam a játék erre szolgáló felületén, mint amennyit a versenyre koncentráltam :) Átestem a fórumozós korszakon is persze, majd jött a blogolás, a reader, a twitter… Mára már az életem legnagyobb százalékát ezeken a közösségi felületeken szervezem: például az utolsó emberfelvétel során a hagyományos állásportálok használata helyett készítettem az álláshirdetésünk számára egy blogspotos oldalt, és erre toltam rá egy jó kis AdWords-kampányt. Elég jó a konverzió, szuper lett a csapat :)
Milyen hardvert használok?
Annak ellenére, hogy ritkán cipelem magammal, notebook-párti vagyok, így saját asztali gépem nem is volt soha. Amikor más márkákból eredő tapasztalat alapján rájöttem, hogy igenis a belső a fontos, vettem egy Lenovo IdeaPadet, aminek valójában nem tudtam örülni, mert kompromisszumnak éreztem: öt nap múlva le is öntötte a kutyám vörösborral, így ezeket a sorokat már az álomgépemen, egy 13,3 colos ThinkPad Edge-en gépelem. Annak ellenére, hogy csak hagyományos felhasználói programokat használok, fontos számomra a gyorsaság és a megbízhatóság, ezért próbáltam olyan gépet választani, ami ezeket az igényeimet kielégíti: ez egy Dual Core-os AMD procit jelent 1,5 GHz-cel, 2x2GB RAM-mal, 320 GB memóriával. Volt már notebookom, amit elloptak, és volt, ami tönkrement, ezért szinte mindent a külső Maxell HDD-mre mentek (remélem, az nem hal meg:)). Amit még imádok a ThinkPademben, az a billentyűzete: nem hittem el, amíg nem tapasztaltam, hogy valóban összehasonlíthatlan más gyártókéival (bár már ez sem a régi :))
Legalább ilyen fontos azonban a telefonom, ami totálisan kiteljesítette az online jelenlétem. Én voltam az, aki a legjobban várta a Nexusokat és az Androidot, azonban amikor megjelentek, számomra túl sok volt a gyerekbetegsége a szoftvernek. Fájó szívvel (és Google-rajongásom ellenére) úgy döntöttem, körbenézek a konkurenciánál, és rájöttem, hogy az igen magas elvárásaimnak egyszerűen nem felel meg más, mint az iPhone4. Annak ellenére, hogy én voltam az, aki mindig kinevette a fanboyokat, az az igazság, hogy tényleg bele lehet szeretni – nekem sikerült. Karácsonyra kaptam egy fekete iGhostot, ebből a kis darthvaderből megy a zene, odavagyok érte :)
A munkahelyen jelenleg egy levetett Acer notebookot használok, de abba még nem öntöttem semmit :) Céges telefonomról csak annyit, hogy az ajánlójában az szerepelt: “Időseknek ideális!”, ezért bevallom, sokszor a privát telefont használom helyette.
Milyen szoftvert?
A saját gépemen Win7-esem van, ez nekem tökéletes. Amikor leültem, hogy megírjam ezeket a válaszokat, akkor jöttem rá, hogy nincs is szövegszerkesztőm: mindent Google Docs-ban írok, amit csak lehet, és erre már a főnököm is rászoktattam :) Sokat kattintgatok arról, ami tetszik a világból, a fotóim Instagr.am-mal készítem és Flickr-ön tárolom, kedvenc fotóappom épp aCamera+. Levelezésre munkahelyen Outlookot (de idei projekt a főnök meggyőzése a céges gmailről:)), magánban természetesen Gmailt, Readert, twitterre asztalon Yammot, telefonon Twitter for iPhone-t használok. Imádom a statokat, Analyticset még a telefonomra is tettem, de még olyan appom is van, amivel a Flickr-fotók látogatottságát csekkolhatom (Photopular). Az AdWords a munkám miatt fontos, de ki nem adnám a kezemből :) Facebookra csak néha teszek fel fotót vagy zenét, magamról ott nem kommunikálok. Textie, Foursquare, Japanese Word of the Day, Words for Friends, Dropbox vannak még napi használatban, illetve todo-listának a Do It Tomorrow nevű minimálalkalmazást használom. Zenét iTunes-on illetve Windows Media Playeren hallgatok, ami megy is a last.fm-re azonnal.
Milyen lenne számomra az álom setup?
Csak egy Kindle hiányzik az életemből, de ezt még húzom picit, hogy amikor meglesz, még jobban örüljek neki :)