“lissza” 2010. August. 17.

Ki vagyok és mit csinálok?

Blogger, admin, közgazdász, természetgyógyász és két gyermekes anyuka. A bloggerségből adódóan két domain és ehhez tartozó tárhelyek tulajdonosa. Lassan hat éve indítottam a blogomat, melynek a freeblog adott először helyet. Ma már saját domain (lissza.hu) alatt fut wordpress blogmotorral. A blognak sok mindent köszönhetek. Például azt, hogy írhatok; meg aztán már nem ijedek meg, ha bele kell piszkálnom akár html, akár php-s kódokba. Internetes pályafutásomhoz hozzátartozik, hogy írtam már cikkeket informatikai portálra mint “onlány”; egy közösség számára indítottam pár éve egy honlapot, fórummal, galériával együtt, melyeknek azóta is adminisztrátora vagyok; kértek már tőlem honlap felállítást, webmesterséget. A twitterre réges rég reggeltem lisszaként, de csak mostanában kezdtem használni. Leginkább a blogom kiegészítéseként (mobilról írok rá), illetve azok olvasására, akiket követek.

Milyen hardvert használok?

Itthon kezdetben egy pc-t, majd mikor már hármunk nehezen osztozott ezen a gépen, akkor egy Asus F2HF notebookot vettem, mely azóta is hűségesen szolgál. Nem régiben kapott plusz memóriát és négyszeresére (320 giga) bővült a tárhelye is. Ugyanekkora külső tárhelyem van mentésre és tárolásra. Mivel a munkahelyen néhány hónapja az internet hozzáférést tekintve vakondok lettem, az akkoriban vásárolt Nokia 5800-asomra “köttettem be” a netet. Ezzel a géppel is elégedett vagyok, engem teljesen kiszolgál, amíg nem vagyok notebook közelben. Blogolok, twitterezek vele. Emellett imádom, hogy a (még) 8 gigára a kedvenc zenéimet tehetem és fotózhatom a szebbnél szebb rózsákat. Igaz, hogy van egy Olymus SP-560UZ-m is, de azt inkább kirándulásokkor, túrák alkalmával cipelem magammal, hogy megkíséreljem a természet szépségeit digitális formában megörökíteni.

Milyen szoftvert?

Windows XP-s vagyok. Kényelemből. Bár már próbáltak rábeszélni a Linuxra. De még nem éreztem szükségét. Majd jön, ha jönnie kell. Böngészőben egy ideje a Chrome az egyeduralkodó, a levelezéshez a gmail alapú postafiok.hu, a rss-ek olvasásához a GReader, a zenehallgatásra a winamp, a dj-skedéshez az Ultramixer, a fotók babrálásához a IrfanView vagy a Picasa, filmnézéshez jetAudio. Blogoláshoz csakis wordpress és pluginjai, fórumhoz SMF motor, galériához Coppermine.

Milyen lenne számomra az álom setup?

Húú, álom setup! Jelenleg elégedett vagyok a felszereltségemmel, de azért vannak piciny álomcsírák. Például almáról álmodom, amibe már beleharaptak. Egyelőre a ‘majd’ szintjén van a Mac notebook, aztán mikor megvalósulni látszik az álom, akkor kinézem az egyéb paramétereket is. És azért csábulgatok a tükörreflexes fotómasinák terén is…

Címkék:

Szólj hozzá!