Koren Balázs 2010. May. 17.

Ki vagyok és mit csinálok?

Apa, tanár és még normális?! – így szól a blogomon a tagline. Matek tanár vagyok a Budai Középiskolában, eközben PhD hallgató a Debreceni Egyetemen, rendszergazda pár helyen, illetve saját kis vállalkozásban néha honlapokat gyártok, illetve hosztolok. Álmom és vágyam, hogy egyszer majd csak tanításból meg lehet élni itthon is, s nem kell mellette az embernek 500 másik állást is betöltenie. Remélem unokáim majd megtapasztalhatják majd ezt.

Apa, két gyönyörű gyermek édesapja, s a világ legboldogabb férje. Gyermekeim egyébként a leghálásabb fotótémáim, bár mostanában már lelkesen elfutnak a kamera elől, így egyre gyorsabbnak kell lennem, hogy jó képek szülessenek.

Milyen hardvert használok?

Egy unibody 15″ Macbook Pro mögül írom ezeket a sorokat. Ha már nem látok jól, akkor egy BenQ 22″ monitort kapcsolok be a gép mellett. Asztalomon egy Griffin elevator állványom pihen a gép, s egy alu billenyűzeten dologozm, amit egy Logitech egér egészít ki. Útközbenre Vodafone szappantartós mobilnetet használok útközben, vagy ha nyaralok, ügyfélnél vagyok, stb.

Adatvesztéstől jobban rettegek, mint a tűztől, így minden adatom Time Machine segítségével egy Macpower Hydra 4 vinyós RAID külső meghajtóra archiválódik. Ezenkívül még két külső vinyóra (egyszerű usb-s lemezek) végzek adatmentést, melyeket helyileg máshol tartok. Gondolkoztam a Mozy és egyéb megoldásokon is, de valahogy nem éreztem egyiket se megfelelőnek.

Mobiltelefonom egy HTC magic, jelenleg rootolt 1.6 SuperD rom dübörög rajta.

Milyen szoftvert?

OSX 10.6.3, illetve mindig az aktuális OSX megy a laptopon, de azelőtt linux volt mindenütt. Ez a szerelem folytatódik valahol a mobiltelefonon futtatott linux tekintetében (android), s a döntésképtelenség a linux-osx között alapvetően jellemző a sw választásaimra. Mielőtt apple termékeket használtam, mindenben csak free cuccok voltak a nyerők, azóta kedvenc szövegszerkesztőm a Textmate, megvettem a CSSEdit nevű alkalmazást, ami a css fájlok szerkesztését hihetetlen módon leegyszerűsíti. Nem a tökéletes, de nagyon jó alkalmazás a fényképeim kezelésére az apple aperture alkalmazása.

Az androidnak is köszönhetően egyre több dolgom költözött fel a “felhőbe”. Google Calendart használok, GMailt, s Dropboxot pendrive helyett. Ennek köszönhetően félkarúnak érzem magam, ha valahol nincsen internet.

Milyen lenne számomra az álom setup?

Már régóta szemezek a macbook air laptoppal. Ha abban valami izmosabb processzor lenne, minimum 320giga SSD, meg minimum 4 giga ram (zabálja a ramot az osx), rendes videokártya, s kijelző, akkor az lenne az ideális. 4(!) usb porttal, mert nem akarok usb elosztót is magammal cipelni. És beépített 3g/hsdpa modemmel. Mindemellett egy snow leo tudású osx tiger stabilitásával.

Mobiltelefonnak egy víz és ütésálló kütyüt szeretnék 2.x androiddal, egy hétre (najó, három napig bírja) jó akksival, HD videorögzítési lehetőséggel, normális minőségű kamerával, gps-el, s a kor minden hasznos kütyüjével.

Itt találsz: blog, twitter

Címkék:

1 hozzászólás

  1. álom telefon « kobak pont org írta (2010. August. 31. 08:07)

    [...] a két filléremet a perselybe, hogy megnyerhessem az iPhone 4-et. Írtam álom Setupról a mandroidról. Most igyekszem összeszedni a telefonra vonatkozó igényeimet, hátha szembejön valamikor egy [...]

Szólj hozzá!